Miközben az elhagyott kocsiúton bukdácsolva, araszolva haladtunk egyre feljebb, a természet egyre érdekesebb látnivalókkal „rukkolt” elő. A lombos erdő számtalan tölgyféleséggel vegyes „rododendronos”-ba hajolt át. A tölgyek - számunkra ismeretlen leveleikkel - hol teacserje levelét, hol babért, hol meg pehóniát, meg babérlevelet juttattak eszünkbe; a lombokra egyre több színt halmozott az ősz. Ne feledjük, hogy ott már október 15-e volt, háromezer méter feletti magasságban. Itt-ott még erőlködött néhány másodvirágzású rododendron, mely növény - természetes pompájában - már kora tavasztól virít. A világ rododendron -génállományának több mint 80 %-át a Zöld-Himalája adja; négyszáznál is több fajával. A lehullott fényes, bőrszerű, rozsdabarna levélszőnyegből rózsaszínes, lábszár vastagságú fatörzsek ágaskodtak kígyózva a délutáni bágyatag fényekben. Néhol gyanús eredetű kupacokat láttunk az avarban: engem egy „valamire” emlékeztettek; de botanikusunk a segítségünkre sietett - és azt a kupacot nyálkagombának volt képes nevezni. (Az aranysárga, kocsonyás, rengeteg, büdös, de fenemód érdekes teremtménnyel megbékéltem.)