Volt egy kedves kötelezettségünk, a délutáni órákban kellett hazatelefonálnunk családunk otthon maradt tagjának, Nóra gyermekünknek, mert épp akkor tért meg olaszországi vulkanológiai terepgyakorlatáról. Néhány száz méterrel magasabban, a park belsejében lévő szállodakomplexum táján kerestünk kártyával működő telefonkészüléket. Állítólag volt egy a szálloda oldalteraszán, de javításra leszerelték, csak a kábelei meredeztek a falból. Így maradt a pénzérmés variáció, amihez sehol nem tudtunk aprópénzt váltani. Már a fél szálloda a pénzváltási problémánkkal foglalkozott, amikor egy társaságból kivált egy fehér inges, nyakkendős úr és hozzám lépett. Rövid haja ahány szál, annyi felé állt a fején, rendezhetetlenül, két felső arany metszőfoga virított, amint megszólalt.

- Ön szeretne Európába telefonálni? - kérdezte.

Örömmel mondtam igent. Erre mélyen zsebébe nyúlt, és egy marék aprópénzt nyomott a tenyerembe.

- Telefonáljon! …és határozottan a szemembe nézett, majd mosolyogva sarkon fordult. Utána mentem, de mire megszólaltam volna, annyit mondott, hogy ez egy kis tajvani ajándék, és jellegzetesen nemzetközi kézmozdulatával minden hálámat elhárította. A kíváncsiság nem hagyott nyugodni; megszámoltam! Hatvanöt NT volt apróban. Ez körülbelül két amerikai Dollár csupán, de mód felett jóleső gesztus ez egy ismeretlentől.

A sors iróniája, hogy volt két, nyilvános, érmés telefonkészülék is, de egyik sem működött, hát fel kellett hagynunk a telefonálási kísérletünkkel. Adrienn összeomlott, teljesen belebetegedett. Amíg én kísérletezgettem, ő a kocsiban melegedett, szomorúan figyelve a lucskos táj gyászos árnyait. Ott, 2300 méteren nem volt melegebb azokban az órákban hat-nyolc foknál, miközben tartósan zuhogott az eső. Vissza felé a sűrű fák közé és az útra telepedett felhőkbe fúródott autónk ablaktörlői alig győzték törölni a tömény párát és az égi áldást. Akkor már több mint huszonnégy órája áztunk, és már minden holmink vizes, jobb esetben csak nyirkos volt. Ettől aztán megszűnt a varázs, Oldalbordám számára! Elkeseredett óráiban az otthon kényelmét, nyugalmát emlegette, hisz ott már halmozottan tört rá minden, a sikertelen telefonálási kísérletek még csak erősítették. Már az is felmerült, hogy elviszem a repülőtérre, és az első lehetséges járatra felteszem, ha el mer menni egyedül, nem kell, hogy csúf kedélyeit bármi is tovább borzolja.